Hogyan élj végre önmagadnak? Az ára magas, de a jutalom felbecsülhetetlen

„A legnagyobb dolog a világon” – írta Montaigne az 1570-es években –, „megtanulni, hogyan éljünk önmagunkhoz.”

Ez az egyszerű, mégis rejtélyes mondat – önmagunkhoz élni – sokkal mélyebb, mint elsőre gondolnánk. Nem azt jelenti, hogy magányosan éljünk. Nem is azt, hogy önző módon csak a saját érdekeinket kövessük. És nem pusztán azt, hogy megtanuljunk együtt élni önmagunkkal.

Hanem valami egészen mást.

Mit jelent „önmagadnak élni”?

Önmagadnak élni azt jelenti, hogy kemény belső munkával kialakítod a saját értékrendedet, a saját meggyőződéseidet – és aztán következetesen kitartasz mellettük. Akkor is, ha a környezeted – ismerősök, kollégák, családtagok – mást gondolnak. Akkor is, ha emiatt furcsán néznek rád. Akkor is, ha könnyebb lenne hallgatni.

Ez a fajta élet nem könnyű. Sőt, talán a legnehezebb.

Miért olyan nehéz önmagunknak élni?

Az ember társas lény. Az evolúció során az volt a túlélés záloga, ha beilleszkedtünk a közösségbe, alkalmazkodtunk a szabályokhoz, és nem lógtunk ki a sorból. A mai világban is ott él bennünk ez az ősi reflex: próbálunk megfelelni, tartani a lépést, beolvadni.

A problémát az jelenti, hogy ez a túlzott alkalmazkodás gyakran azt eredményezi, hogy elveszítjük a kapcsolatot a saját értékeinkkel. Elkezdjük mások véleménye alapján megítélni magunkat. Elhisszük, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha mások elfogadnak. Így pedig könnyű elveszni.

De van más út.

Az önmagunkhoz való hűség nem azt jelenti, hogy elszigetelődünk. Hanem azt, hogy képesek vagyunk kialakítani egy saját belső iránytűt, amely akkor is vezet, ha mások másfelé mutatnak.

Miért fontos ez ennyire?

Mert ha mindig mások visszajelzései alapján értékeled magad, soha nem leszel biztos önmagadban. Félni fogsz megszólalni, kételkedni fogsz a saját gondolataidban. És a legrosszabb: lehet, hogy idővel már nem is tudod, mit gondolsz valójában.

Ahogy Alain de Botton filozófus fogalmazott:

„Azért nyomjuk el a kételyeinket, mert nem tudjuk elképzelni magunkat olyan emberként, aki mer új, nehéz ösvényekre lépni.”

De mindannyiunkban ott rejlik a képesség, hogy kérdéseket tegyünk fel. Hogy kilépjünk a megszokott gondolkodási sémákból. Hogy a saját meggyőződéseink szerint éljünk – akkor is, ha az mások számára furcsának tűnik.

Az integritás többet ér, mint a megfelelés

Kezdetben úgy tűnhet, hogy a legfontosabb dolog a világon az, hogy elfogadjanak bennünket. Főleg fiatal korban – mindenki emlékszik, milyen érzés volt a középiskolai években megfelelni a többieknek, és félni attól, hogy kilógunk a sorból.

De ha az identitásunkat és a biztonságérzetünket teljesen mások véleményére alapozzuk – különösen olyanokéra, akik igazán nem is ismernek minket –, akkor sosem leszünk stabilak belül. Mindig attól fogunk félni, hogy valaki megkérdőjelezi, elutasítja vagy kineveti a gondolatainkat.

Ralph Waldo Emerson ezt így fogalmazta meg már majdnem 200 évvel ezelőtt:
„Semmi más nem hozhat békét, csak önmagad. Semmi más nem hozhat békét, csak az elveid győzelme.”

Belső megbecsülés a külső helyett

Ha képesek vagyunk megkérdőjelezni a körülöttünk lévő világ narratíváit, ha van bátorságunk a saját gondolataink szerint élni, azzal nem csak mások szemében válunk erősebbé – hanem a saját szemünkben is.

Mert bárhogy is éljünk, egy dolgot biztosan nem kerülhetünk el: önmagunkkal együtt kell élnünk. És sokkal könnyebb önmagunkkal élni, ha igazak vagyunk az értékeinkhez, még akkor is, ha ez néha nehezebb útnak tűnik.

A szabadság ára: bátorság

Ahhoz, hogy valaki elkezdjen önmagához élni, szükség van kalandvágyra. Lelkesedésre. És legfőképpen: bátorságra. Mert ez az út néha magányosnak tűnhet. Néha kétségekkel teli. De egyben felemelő is, mert nem függsz többé a külső megerősítéstől.

Brené Brown amerikai írónő és kutató ezt az életformát így nevezte el: „a vadonba merészkedés” (braving the wilderness).

A „vadon” itt természetesen átvitt értelem – az ismeretlen belső térre, a saját értékeink, gondolataink világára utal. Arra a helyre, ahol nem kapaszkodhatunk közhelyekbe, elvárásokba, sablonokba. Ahol önmagunkra kell hallgatnunk.

„Ahhoz, hogy igazán magunkhoz tartozzunk, készen kell állnunk arra, hogy néha egyedül álljunk.”
– írja Brown.

Ez nem a valós magány, hanem egy belső önállóság. Egy szilárdság, ami akkor is megmarad, ha senki nem tapsol hozzá. És ez a szilárdság – bármennyire fájdalmas is néha – az, ami szabaddá tesz.

Hogyan élhetsz valóban önmagadnak?

Az „önmagadnak élés” nem egy egyszer elhatározott, majd letudott döntés. Ez egy életforma. Olyan szemlélet, amelyet nap mint nap gyakorolni kell – különösen akkor, amikor a világ kaotikus, az emberek véleménye harsány, és a megfelelési kényszer állandóan ott liheg a nyakunkban.

1. Gyakorold a filozófiát

Nem kell bölcsészprofesszornak lenned ahhoz, hogy filozofálj. Az önmagadnak éléshez elengedhetetlen, hogy tudd, mit gondolsz a világról, és miért. Ne vedd át mások nézeteit csak azért, mert népszerűek. Kérdezd meg magadtól:
– Valóban ezt hiszem?
– Tapasztalatból vagy megszokásból gondolom így?

Ez a fajta gondolkodás tesz igazán szabaddá.

2. Vedd észre, mikor próbálsz beolvadni

Figyeld meg magad: mikor viselkedsz másképp csak azért, hogy ne lógj ki a sorból? Mikor hallgatsz, pedig lenne véleményed? Mikor teszel úgy, mintha egyetértenél, pedig valójában nem?

Ezek a pillanatok nem hibák, hanem lehetőségek. Lehetőségek arra, hogy legközelebb kicsit bátrabb légy.

3. Fogadd el, hogy nem mindenki fog érteni

Az önálló gondolkodás ára néha az, hogy nem mindenki fog veled egyetérteni. De ez nem baj. Az igazán fontos kapcsolatok kibírják a különbségeket – sőt, mélyebbek lehetnek tőlük.

Amint Maya Angelou is mondta:

„Akkor vagy igazán szabad, amikor rájössz: sehol sem tartozol, de mindenhol otthon vagy – és ez így van jól.”

4. Legyenek elveid – és tartsd is magad hozzájuk

Ne csak azt döntsd el, miben hiszel – hanem vállald is fel. Ez az igazi integritás. És ez az, ami békét ad a lelkednek, még akkor is, ha mások épp nem tapsolnak.

Ahogy Emerson írta:

„Könnyű a világban a világ véleménye szerint élni; könnyű a magányban a saját véleményed szerint élni. De az igazi ember az, aki a tömeg közepén is megtartja a magány függetlenségét.”

Végszó: a belső béke ára magas – de megéri

Önmagadnak élni azt jelenti, hogy vállalod az utat, ahol lehet, hogy néha egyedül vagy. Lehet, hogy nem értenek meg azonnal. De cserébe kapsz valamit, amit semmilyen megfelelés nem adhat meg:

egy mély belső békét. Egy olyan szabadságot, amit senki nem vehet el tőled.

Ez az út néha rögös. De a jutalom… felbecsülhetetlen.

„Semmi más nem hozhat békét, csak önmagad.”
– Ralph Waldo Emerson