A szomorúság egy döntés után nem azt jelenti, hogy rosszul döntöttél

Vannak döntések, amelyek összetörik a szívedet – még akkor is, ha tudod, hogy helyesen cselekedtél.

Ott állsz az új úton, az ismeretlen kapujában,
és csak azon tűnődsz:
vajon valaha is elcsitul-e a fájdalom a szívedben azért, amit magad mögött hagytál.

De tudd:
az a fájdalom bizonyíték.
Annak a jele, hogy igazán törődtél.
Hogy volt mit veszítened, mert volt, amit igazán szerettél.

A jó döntések is tudnak fájni.
Erről kevesen beszélnek.
Mindenki csak azt sulykolja, hogy “a helyes út boldoggá tesz”, de elhallgatják,
hogy a helyes út néha könnyekkel van kikövezve.

Ahogy Brené Brown is mondta:

„A bátorsághoz előbb át kell haladnod a sebezhetőségen. Pont.”

És ez itt nem más, mint sebezhetőség.
Ott állsz, döntöttél, és most szembenézel a csönddel, az ürességgel, azzal, amit elengedtél.
Kérdezed magadtól:
„Tudok így is élni tovább?”

És a válasz az, hogy igen.
De előtte meg kell gyászolnod.

Miért nem jelent szomorúság = megbánást?

Sokan összekeverik a kettőt:

• Ha szomorú vagy, azt hiszed, rosszul döntöttél.
• Ha fáj, azt hiszed, hibáztál.

De a szomorúság nem mindig a megbánás jele.

Néha egyszerűen csak a gyász az.
Gyász annak az életednek, annak az énednek, annak a megszokott világnak az elvesztése fölött,
amit hátrahagytál.

De a gyász nem azt jelenti, hogy visszamennél.
Csak annyit jelent:
értékeled azt, ami volt.
És most helyet csinálsz annak, ami lesz.

Gondolj csak egy naplementére:

• Gyönyörű, mégis szomorú.
• Nem azért, mert hibás, hanem mert a nappal véget ér, és elhozza az éjszakát.

Ahogy Elizabeth Gilbert írta:

„A romlás ajándék. A romlás az átalakulás útja.”

És minden könnycsepp, minden szomorú sóhaj csak egyetlen dolgot jelez:
átalakulásban vagy.

Elengedni fájdalmas – és ez teljesen rendben van

A legtöbben, amikor valami fontosat kell elengednünk,
ösztönösen kapaszkodni próbálunk.

• Reménykedünk, hogy talán valahogy mégis megtarthatnánk mindkettőt: a múltat és a jövőt.
• Hogy talán nem kell teljesen búcsút mondani annak, amit ismertünk, amit szerettünk.

De az igazság az, hogy a növekedés ára az elengedés.
Nem lehet két helyen élni egyszerre.
Az egyik kezet el kell engedni, hogy a másikkal valami újat megfoghass.

És az elengedés szívszaggatóan nehéz.

De ez rendben van.

• Rendben van sírni miatta.
• Rendben van gyászolni azt, amit már nem tarthatsz meg.
• Rendben van leülni a fájdalommal, és nem rohanni tovább azonnal.

A szomorúság, a könnyek, a belső üresség mind részei annak, hogy
egy fontos fejezetet becsuksz.

És nincs igazán jó történet érzelmek nélküli befejezéssel.

Ahogy Saiki írja:

„Az utak, amelyeket magad mögött hagysz, a könnyeken keresztül ágyazódnak meg a következő lépésekhez.”

A fájdalom nem az ellenséged.
A fájdalom az átváltozás hírnöke.

A fájdalom mélysége az élet mélységét jelzi

Sokan azt hiszik, az igazi erő azt jelenti, hogy nem érzel semmit.
Hogy csak előre nézel, könnyek nélkül, sebzetlenül.

De az igazi erő nem a fájdalom elfojtásában rejlik.
Az igazi erő az, hogy mersz érezni.

• Mersz szomorúnak lenni egy jó döntés után is.
• Mersz gyászolni, még akkor is, ha tudod, hogy helyesen cselekedtél.
• Mersz jelen lenni a saját történetedben, a maga teljes érzelmi valóságával.

Mert aki érez, az él.

Ahogy Paulo Coelho írta:

„Sose hagyjuk abba az álmodozást. Az álmok táplálják a lelket, ahogy az étel a testet. Az igazi nehézség abban rejlik, hogy elengedjük azt, amit lehetetlennek érzünk elengedni.”

És te érzed.
Ez azt jelenti: élsz.

Bízz abban, amit a szíved már tud

Amikor visszatekintesz azokra a pillanatokra, amikor döntened kellett,
néha a szomorúság elhomályosítja az emlékeidet.

Elkezded kérdezgetni magadtól:

• „Jól döntöttem?”
• „Mi lett volna, ha mást választok?”
• „Mi van, ha elrontottam mindent?”

De a szíved mélyén mindig tudni fogod az igazságot.

A tiszta döntések nem abból születnek, hogy teljes bizonyosságban fürdőzünk.
A legbátrabb döntéseink akkor születnek, amikor félelem és kétely közepette is lépünk előre.

Ahogy Saiki írja:

„A legnagyobb tisztánlátás nem akkor születik, amikor minden világos, hanem amikor elég bátrak vagyunk dönteni a homályban is.”

Ha akkor a legjobb tudásod szerint cselekedtél – akkor jól döntöttél.
Nem a fájdalom méri egy döntés helyességét, hanem a bátorság, amellyel vállaltad a következményeit.

A fájdalom nem az ellenséged – a változás része

Az igazi növekedés nem ott kezdődik, ahol kényelmes vagy.
Hanem ott, ahol megéled:

• a hiányt,
• a gyászt,
• a veszteséget,
• a reményt,
• a vágyat, hogy tovább lépj.

Te nem azért mész előre, mert nem fáj.
Azért mész előre, mert elég erős vagy ahhoz, hogy a fájdalmat is magaddal vidd – egészen addig, amíg lassan el nem engedi a kezed.

És ez az erő az, ami végül átvisz az új életed kapuján.

Az igazi bánat nem a fájó döntésekből születik – hanem a kihagyott lehetőségekből

Ahogy Lewis Carroll bölcsen megfogalmazta:

„Az egyetlen, amit végül igazán megbánunk, az az esély, amit nem mertünk megragadni.”

Minden könnycsepp, minden fájó sóhaj csak azt mutatja:
te mertél élni.

És ennél nagyobb bátorság nincs a világon.